Istenre kattanva, vagy valami más? Milyen mértékben függhetünk a vallásunktól? Mi a különbség a vallásos és a hívő ember között? Ezek a kérdések azok, amikre nagyon nehéz válaszolni. Hiszen minden ember más, másképp működik, gondolkodik, érez. A vallásfüggőség, mint olyan tulajdonképpen nem tekinthető tudományosan megalapozott betegségnek, viszont manapság egyre többet foglalkoznak vele a szakirodalmak.

Nagyon szépen és még kifejezőbben ír erről Függőség és kegyelem című könyvében Gerald G. May: „Idestova húsz éve hallgatom az emberek szívének sóhajait, és meggyőződésemmé vált, hogy velünk született tulajdonságunk az Isten utáni vágyakozás. Akár vallásosak vagyunk, akár nem, ez a vágyunk lelkünk legmélyéről fakad, és egyben legdrágább kincsünk is. Ettől nyer értelmet az életünk. Némelyek elfojtják magukban ezt a vágyat, eltemetik megannyi fontos ügyük alá, így sokszor már tudatában sincsenek. Az is előfordul, hogy a teljesség, a tökéletesség, vagy a beteljesedés utáni vágy formájában jut kifejezésre. Akárhogyan írjuk is körül, nem más ez, mint a szeretet utáni vágyakozás. Sóvárgás az után, hogy szerethessünk, hogy szeretve legyünk, és hogy a szeretet forrása közelébe férkőzhessünk. Ez a vágyódás az emberi lélek legfőbb jellemzője; ebből fakadnak végső reményeink és legnemesebb álmaink.”(Harmat Kiadó, Bp., 2006, 11.o.)

Hazánkban elsősorban Süle Ferenc foglalkozott mélyrehatóan a vallás negatív, patológiás megnyilvánulásaival. Tapasztalatai szerint a vallásos élet egyik leggyakoribb torzulása az, amikor az illető minden erőfeszítését arra irányítja, hogy maximálisan megfeleljen a vallási előírásoknak, ami sokszor elég nehéznek bizonyul. Ennek következménye az, hogy a személy elfojtja mindazt, ami a vallási szabályoknak nem felel meg. Problémát jelenthet az is, ha egy vallási közösségben a szuggesztív elemek veszik át a főszerepet. Ezek megnyilvánulhatnak testi, lelki kényszert alkalmazó missziós tevékenységeken, fantáziálódásokban. Ebből adódhat a továbbiakban az is, hogy az illető fókusza annyira beszűkül a vallási tevékenységre, hogy a társas kapcsolatai teljesen leépülnek (Süle, 1997). A vallásfüggő személyre jellemző a fekete-fehér gondolkodás. Mereven ragaszkodik a szabályokhoz, előírásokhoz, nem képes semmilyen kompromisszumra vagy rugalmasságra. Alapvető élménye a szégyen és a bűnösség érzete, ugyanakkor törekszik a tökéletességre, célja a bűnmentes élet. A hibázást egyenértékűnek tekinti a bűnnel, továbbá alacsony önértékelés jellemzi. Nem csak magával elégedetlen, de másokat sem képes elfogadni. Nagyon könnyen ítélkezik és intoleráns más csoportok tagjaival szemben. Mágikus gondolkodásmód jellemzi, minden felelősséget Istennek tulajdonít. Mégis hangsúlyozni szeretném, hogy önmagában az, hogy valaki a hithez, vagy a valláshoz fordul segítségért önmagában semmiképpen sem tekinthető problémásnak. A gyógyulásnál fontos, hogy az illetőt a megbetegítő környezetből egy terápiás közegbe helyezzék. Ilyen esetben elengedhetetlen a feltáró pszichoterápia, illetve az egyéni életút felépítésének támogatása. A családi összhang kialakítása érdekében pedig nélkülözhetetlen szerepe van a családterápiának. (Demetrovics Zs. és Kun B. 2010. Az addiktológia alapjai IV., Viselkedési függőségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó)

Forrás: http://www.medit-allj.hu/addikciok/nez/p:vallas-fuggoseg