Az élet minden területén találkozunk kimondatlan azaz íratlan szabályokkal. Léteznek ilyen szabályok az öltözködésben, a szexben, de még a mobiltelefon használatát illetően is.

A szégyenre alapozott közösségeket írott és íratlan szabályokkal kontrollálják. Az íratlan, kimondatlan szabályokról addig nem is lehet tudni, hogy léteznek, amíg meg nem szegi őket valaki. Érzékeltetés képpen említeném meg az Efézus 4:25-öt: ”Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának...” Az írott szabály az, hogy legyünk őszinték, míg az íratlan szabály, hogy legyünk “kedvesek”. Még olyan gyülekezetekben és családokban is, ahol fennen hangoztatják, hogy menyire fontos a Biblia, gyakran az íratlan szabály érvényesül.

Két romboló hatású szabály létezik: a ”hallgass róla” és a “semmi esélyed”.

Az első szabály könnyen érthető, körülbelül ezt jelenti: “Nincs itt semmiféle gond, ha mégis azt hiszed, hogy van, akkor te okozod a gondot.” Az az igazság, hogy vannak olyan szülők (családi környezetben) és lelkipásztorok (a gyülekezetben), akik attól félnek, hogy rossz fényt vet rájuk, ha a környezetükben bajok vannak. Más szóval, ha jelentkezik egy probléma, vagy akár csak kérdést tesz fel valaki, azt személyes támadásnak tekintik, és úgy érzik, hogy az illető alá akarja ásni a tekintélyüket. Bármilyen tapintatosan próbálják feltenni a kérdést (ha egyáltalán meg merik tenni), máris az illetőre terelik a figyelmet ezekben a romboló közösségekben. Mintha a probléma megfogalmazása hívta volna életre a problémát, ami természetesen nem igaz. Akik ilyen közösségben élnek, előbb utóbb megtanulják, hogy ne kérdezzenek semmit és ne beszéljenek a problémákról, nehogy felkavarják a kedélyeket. Viszont, ha hangosan elkezdenek beszélni a problémáról, ők maguk lesznek a probléma. Ezt sokan nem merik megkockáztatni, ezért hallgatnak.

A “hallgass róla” szabályt jól szemlélteti Francine esete. Francine-t rendszeresen verte a férje. Barátai bátorítására Francine jelentette az esetet a hatóságoknak. A férjét letartóztatták és börtönbe került. Ha megkérdeznénk, miért került börtönbe Francine férje, sokan ezt felelnénk: ”mert Francine feljelentette.” Az igazság az, hogy börtönbüntetésének az volt az oka, hogy verte a feleségét. Megsértette a törvényt, mert a házastárs fizikai bántalmazása bűncselekménynek számít. A férj, annak családja, sőt még gyülekezetük lelkipásztora is ezt mondták Francine-nek: “Hűtlen vagy, nem tudsz megbocsátani, és nem tudod mit jelent alávetni magad a férjednek. Túldramatizáltad a helyzetet.” A ki nem mondott üzenet pedig a következő volt: ”Nem az a baj, hogy ver a férjed, hanem az, hogy képtelen voltál néhány ütést, pofont vagy rúgást elviselni, és gyáván sajnáltattad magad.” Ha az áldozat elhiszi ezt az üzentet, akkor nem fogja kihívni a rendőrséget. S ha nem hívja a rendőrséget, tovább verik. Az igazság azonban az, hogy Francine-nek teljes mértékben joga volt ahhoz, hogy felelősségre vonja a férjét tetteiért.

A “semmi esélyed” törvény két egymásnak ellentmondó szabály kombinációja. Lássunk néhány példát:
“Mindig mondj igazat, kivéve ha nagyi megkérdezi szereted-e az általa főzött zsemlegombócot. Tudom, hogy utálod, de akkor is azt kell mondanod, hogy szereted, és udvariasan meg kell enned.” 

"Legyél őszinte, de X. Y. keres, akkor nem vagyok itthon.”

“A szüleid elől nem szabad semmit eltitkolni, de ha apád (vagy anyád) ezt megtudná rettenetesen felháborodna, ezért jobb ha nem mondod el neki.”

Az a baj, ha valaki betartja az egyik szabályt, akkor megalázzák amiért a másikat megszegte. Bármit csinál, soha nem elég jó a teljesítménye, és mivel a teljesítmény a legfontosabb, mindig meg fogják alázni.

Még néhány a szégyenre alapozott közösségek szabályai közül:

“A látszat sokkal fontosabb, mint a valóság.”

“Mindig mások véleménye a fontosabb.”

“A  felnőttek fontosabbak, mint a gyerekek.”

“A felnőttek mindig jobban tudják, hogy a gyerekek mit éreznek, mire van szükségük és mit akarnak, mint maguk a gyerekek.”

“Azért vagy szomorú, mert túl érzékeny vagy.”

“Az érzések nem számítanak.”

“Bizonyos érzések helytelenek, nem elfogadhatóak.”

“Gyereknek hallgass a neve.”

“Magunk is meg tudjuk oldani a problémánkat.”

“Egyáltalán nincsenek problémáink.”

“Kérdezni tiszteletlenség.”

“A nők azért vannak, hogy kiszolgálják a férfiakat.”

“A nőkre és férfiakra más szabályok vonatkoznak.”

“Ha a férfiak fel vannak háborodva, azt komolyan kell venni. Ha a nők vannak felháborodva, akkor biztos a hónapnak éppen abban az időszakában vannak, vagy egyszerűen túl érzékenyek.”

“Segíts magadon, az Isten is megsegít.”

“Békét minden áron.”

“Nem lehetnek szükségleteid, mert az önzés.”

A listát vég nélkül lehetne folytatni. Bár ezeket a szabályokat senki nem fogalmazza meg, mégis sokak életét irányítják. Amikor valaki végre ki meri mondani őket, akkor láthatóvá válik, hogy mennyire igazságtalanok és megalázóak.

Talán vannak a fenti listát olvasók között olyanok, akik már amiatt “bűnösnek” érzik magukat, hogy be merték vallani maguknak, hogy a családjuk vagy a gyülekezetükben valaki így viselkedett velük szemben. Ez hamis bűntudat. Az íratlan szabályok mindenkit szégyenérzettel töltenek el, aki ki meri mondani őket. Ha a kimondatlanság homályában hagyjuk őket, óriási befolyásoló erejük van.

A végére egy személyes kérdés: A te családodban illetve gyülekezetedben melyik szabály volt érvényben?

Írásomat Jeff VanVonderen Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell... című könyve alapján készítettem.