2016. júl 26.

A szekták és az MLM közötti hasonlóság

írta: nicku
A szekták és az MLM közötti hasonlóság


A legtöbben ismerjük ezt az értékesítési módszert vagy legalábbis hallottunk róla. Nekem is volt már szerencsém végighallgatni egy multi-level marketing előadást és már akkor feltűnt, hogy mennyire hasonlít ez a módszer ahhoz, amit a Tanúk csinálnak, amikor prédikálnak másoknak azzal a céllal, hogy embereket szervezzenek be. Tulajdonképpen a legtöbb szekta ezt a módszert alkalmazza, hogy új tagokat vonzzanak be maguk közé.

mlm-companies.jpg

A rendszer lényegében egy független termékforgalmazókból álló hálózat, mely a terméket vagy szolgáltatást közvetlenül – direkt módon – juttatja el a fogyasztókhoz. Az mlm alapötlete: egy termék elégedett fogyasztója a terméket továbbajánlja, ezért jutalékot kap, s amennyiben azok, akiknek továbbajánlotta szintén sikeresen továbbajánlják a terméket, azok jutalékából is jutalékot kap. Ily módon egy sikeres, többszintű fogyasztói/ügynöki hálózatot maga alá építő egyén komoly jövedelemre tehet szert, sőt egy ponton túl már nem is kell foglalkoznia termékeladással, mivel a hálózatban lévő eladások jutalékaiból is komoly jövedelemre tesz szert. A pénz az új tagoktól áramlik a felső szinten levőhöz, ebből fizetésként azok kapnak, akik közvetlenül az alatta lévő szinten vannak.

Íme, egy pár hasonlóság az MLM módszerek és a szekták módszerei között:

  • “Az MLM lényege, hogy a hálózat keretében forgalmazott termékek értékesítése nem a hagyományos csatornákon (nagyker, kisker) történik, hanem egy lépcsőzetesen kialakított ügynöki hálózaton keresztül.” - A szekták nem várhatják meg míg felkeresik őket, ezek a kis közösségek így nem sok haszonhoz jutnának. A módszer tehát adott, nekik kell felkeresni az embereket, hogy beszéljék rá őket “termékük” megvásárlására.
  • “Ami közös az MLM és a piramisjáték esetében, hogy a hierarchiában alacsonyabb szinten álló tagok pénzt juttatnak a magasabb szinteken levők felé.” - A szekták esetében is az új tagok fizetnek. Vannak közösségek, amelyek ingyen adják információikat, később havi szinten csekély összegeket, de fizetniük kell a vezetőség felé. Vannak olyanok is, amelyek hatalmas összegeket kérnek el tanfolyamaik elvégzésére, mondván a titkos tudást meg kell fizetni.
  • “A beszervezett tagoknak csak kis hányada jut el a gyémántgyűrűs szintekre. Ehhez a munkához speciális adottságokra van szükség, hiszen a rendszerbe való belépés teljes elkötelezettséget kíván, ami gyakran az emberi kapcsolatok megromlásához vezet. A kívülállók, vagy a rendszerben csalódottak gyakran támadják ezen ügynökök módszereit, akik sok esetben agresszív technikákat alkalmaznak a meggyőzésre, kétes üzleti gyakorlatot folytatnak, ködösítenek, rabolják hallgatóságuk idejét amikor nehezen térnek rá a lényegre vagy matematikailag félrevezetik a közönségüket.” - Ahhoz, hogy egy szektában elkötelezettnek tűnjön az ember, a mindennapjait e köré kell építenie. Teljesen át kell adnia magát a rendszernek, és mennie kell új tagokat toborozni. Családtagjaikkal, barátaikkal is megromlik a kapcsolatuk, hiszen sokat beszélnek nekik a hitükről, amit ők nehezen viselnek. Beszervezéskor a legtöbb esetben nem mutatnak rá a rendszer hibáira, hanem dicsérik azt; féligazságokat mondanak, amiket természetesen ezek az emberek nem tudnak megcáfolni; érzelmileg manipulálják az érdeklődőket.
  • “Természetesen az Interneten is jelen vannak a nagy MLM cégek, saját domain alatt találjuk a legnagyobbakat, és megismerhetjük a hivatalos változatot, de ha egy kicsit alaposabban szétnézünk, az érem másik oldalát is! Az Internet világának legszimpatikusabb vonása demokratikussága, azaz, hogy ez a médium soha nem egyoldalúan informál. Hiába dicsőíti önmagát a cég saját honlapján (www.amway.com), ha a benne csalódottak tömegével hoznak létre olyan web oldalakat, ahol leleplezik annak hazugságait, leírják saját negatív tapasztalataikat. Lásd példaképpen a "Internet Society of Ex-Amway Distributors" nevű szervezet kikötőjét, ahol a felsorolt hivatkozásokra kattintva az egykori Amway-forgalmazók web-lapjaira juthatunk, ahol a cégből, illetve annak ügynökeiből, és módszereiből kiábrándult emberek kiteregetik a szennyest, az agymosás egyeteméről, rémálomról, megtévesztő hazugságokról, a remény forgalmazásának üzletéről, kultuszról, szertefoszlott álmokról írnak. Akit érdekelnek ezek a személyes tapasztalatok, vagy sorstársként szeretne csatlakozni a szervezethez, keresse fel  "Az igazság odaát van" szlogen alatt működő, az Amway témát legkimerítőbben felölelő web kikötőt, ahol minden hisztériát nélkülözve, tárgyszerűen, pro és kontra érveket, egyéni beszámolókat, elemző és leleplező cikkek, tévhitek eloszlatását célzó írásokat, és nagyon sok egyéni tapasztalatot (rendezve, archiválva) olvashatunk a céggel kapcsolatosan. A web oldal tagja az "Anti-MLM and Anti-Amway Webring"-nek, így innen könnyedén eljuthatunk a körgyűrű további láncszemeit alkotó társoldalakhoz is”. - Szinte minden bejegyzett közösség rendelkezik szépen elkészített saját honlappal, amelyen leírják miben hisznek, hogyan működnek. Ezekhez általában nem lehet hozzászólni, így a csalódott volt tagok kénytelenek máshol elmondani saját történeteiket ill. a közösség eltitkolt dolgaira felhívni mások figyelmét.
  • “Az MLM rendszer tagjai nem alkalmazottai a vállalatnak, de a cég arculatát mégis ezek az emberek építik vagy rombolják, ezért felelősségük nagyon nagy. A cég sikere ezen áll vagy bukik.” - A szekták nem tűrik meg maguk között azokat a tagokat, amelyek úgymond szégyent hoznak rájuk. Mindent megtesznek azért, hogy az ilyen embereket kizárják maguk közül.
  • “Az MLM cégek állításuk szerint a világ legjobb termékeit árulják.” - A szekták az elitista gondolkodást képviselik, mivel meg vannak győződve róla, hogy náluk van “az igazság”.
  • "Csak úgy lehet sikeres egy MLM cég tagja, ha szemináriumokra, konferenciákra jár; a cég könyveit olvassa; a hanganyagokat hallgatja és alkalmazza is azokat." - A szektában az előrehaladásnak nyilvánvalónak kell lennie. A tag nem ülhet a babérjain. A legfontosabbak közé tartoznak a gyülekezetek látogatása, kongresszusokon való résztvétel, irodamuk olvasása és természetesen a hallott és olvasott dolgok alkalmazása.

 

Soha nem szabad elég információ híján nagy horderejű dologba belevágnunk, legyen szó pénzről, vallásról, bármilyen olyan fontos dologról, ami hosszú távon érinti az életünket. Mindenképpen nézzünk utána azoknak a közösségeknek, amelyek hangzatos ígéreteikkel keresnek meg bennünket. Ha pedig határozottan tiltják, hogy az érem másik oldalát is megvizsgáljuk, akkor mindenképpen kezdjünk el gyanakodni és jobban tesszük, ha messze ívben elkerüljük őket.

 

E cikk alapján:

http://antiszekta.gportal.hu/gindex.php?pg=22904577  

 

Szólj hozzá

mlm szekta beszervezés