2016. jún 11.

Filmajánló - Míg végül semmid sem marad

írta: nicku
Filmajánló - Míg végül semmid sem marad

"Az igaz történet egy német családról szól, akiket prédaként ölel át és fon be a szcientológiai egyház. Miközben a fiatalasszony képtelen elszakadni, s egyre mélyebben és szorosabban kötődik a szervezethez, a férj, aki korábban maga is szcientológus volt, úgy dönt, hogy otthagyja a társaságot. Sikerül is a menekülés, ám eközben elveszíti a hitvesét és a kislányát.

A kényes témának számító filmet titokban forgatták, mert az alkotók tartottak az szcientológusok támadásaitól. A német közszolgálati televízióban való bemutatása óta azonban csak fokozódnak a film körüli feszültségek, botrányok. A németországi szcientológusok szerint a tévéfilm "a türelmetlenség és a diszkrimináció légkörét alakítja ki egy vallási közösség ellen". A film készítői azonban cáfolják a vádakat, s mint hírlik, nem futamodnak meg, mert az igazság, vallják, mindennél előbbre való." - Így szól a filmről a leírás.

Amikor megnéztem ezt a filmet, nekem a sok hasonlóság kezdett a szemembe ötleni a szcientológusok és a Tanúk eljárásai között. Eddig is tudtam, hogy a totalitárius csoportok így működnek, de így látni elég félelmetes volt. Szeretném ha megnéznéd te is ezt a filmet, amiből látni fogod majd milyen könnyen szippant be egy ilyen közösség, és azt is, hogyan vet ki magából, ha már nem tudsz nekik megfelelni.

Szólj hozzá