A spiritual abuse (spirituális-lelki bántalmazás) jól ismert fogalom Amerikában – nem úgy, mint nálunk. Hasonlít minden egyéb visszaéléshez és bántalmazáshoz, azzal a különbséggel, hogy kifejezetten a vallásosság, a lelkiség zászlaja alatt történik. Lehet finomabb vagy fájdalmasabb formája: a megkérdőjelezhetetlen lelkipásztori tekintély gyakorlása bizonyos viselkedési (akár öltözködési) szokásokat illetően éppúgy idetartozhat, mint a megszégyenítés, netán egy-egy konkrét lelkigondozói eset félrekezelése vagy a segítségnyújtás elmulasztása. A megbélyegzés gyakorlatai: rosszindulatból vagy inkább tájékozatlanságból, bizalmatlanságból elhangzó mondatok lelkész vagy meghatározó gyülekezeti tagok részéről, amelyek sokáig nyomot hagynak.

.

Arra, aki mindezt elszenvedőként megtapasztalta, idehaza az egyházi szlengben létezik egy nagyon találó kifejezés: vallássérült. Bár erre vonatkozó konkrét felmérésekről nem tudni, a spirituális vagy vallási abúzus enyhébb vagy durvább változatban a gyülekezetekkel érintkezve sokak számára lehet létező és feldolgozatlan tapasztalat, amint azt az alábbi példák is bizonyíthatják.

„Nem sokkal azután, hogy édesapám meghalt, a mélyen vallásos igazgatóhelyettesünk odajött hozzám és megkérdezte: szeretted te az édesapádat? Mondtam, hogy igen: mire ő azt válaszolta, csak azért kérdeztem, mert láttalak tegnap nevetni." – Péter, 16

„Amikor már nem bírtam tovább, és elmondtam a lelkészünknek, hogy mi történik otthon, azt mondta, legyek türelmes, mert a hét szűk esztendő után jön a hét bő esztendő. Ekkor már évek óta vert a férjem és minden este megerőszakolt." – Mária, 60

„Néhány évvel ezelőtt egy afrikai misszióban vettem részt, ahol a vezetőim nagyon durván bántak velem és a többi önkéntessel. Amikor hazaértem, a lelkészem két lehetőséget vázolt fel: inkább hazudjak, hogy szebb történettel állhassak elő vagy tartsam a számat gyülekezeten belül és kívül is." – Jonathan, 30  

A vallási bántalmazás formái

Joób Máté evangélikus lelkész-lelkigondozó szerint „szerencsésebb a spirituális kifejezés helyett a lelkit használni, ezzel is érzékeltetve azt, hogy amiről itt szó van, hasonló a testi bántalmazáshoz. Talán még mélyebb sebeket is tud ejteni. Az utóbbi súlyosságáról egyre több szó esik, éppen ezért érdemes annak a fényében említést tenni a lelki erőszakról is. Az abúzus kifejezést leginkább a bántalmazás, visszaélés és erőszak szavakkal szoktuk visszaadni. Nem könnyű meghatározni, hogy mi is tartozik pontosan a lelki bántalmazás kategóriájába. Ha az elkövető oldaláról vizsgáljuk, akkor olyan megnyilvánulásokra kell gondolnunk, amelyek kihasználva a hatalmi pozíciót, gyakran rejtetten jelennek meg. Középpontban nem a másik ember igényei állnak, hanem a saját, lelki sérülések okozta frusztráció vagy kielégületlenség. A szenvedő személy szemszögéből olyan lelki sérülésről van szó, amely folyamatos és mélyen érinti a személyiségét.”

Mint minden más bántalmazás-típusnak, ennek is megvannak a maga fokozatai és hatásai. Vannak elejtett megjegyzések, apró piszkálódások, amelyek rosszul esnek ugyan, de nem okoznak maradandó károsodást (hacsak nem válnak mindennapossá, például egy fiatal lány öltözködési szokásait illetően). Vannak hosszabb ideig sajgó mondatok, amelyek évekig elevenen élnek egy-egy gyülekezeti tagban. És vannak teljesen megsemmisítő, komoly pszichés zavarokat okozó tényezők és folyamatok, amelyeket szakember segítségével lehet orvosolni.

„A lelki bántalmazásnak lehet közösségi és egyéni megnyilvánulása is – mondja Joób Máté. – Az előbbit leginkább destruktív szektáknál vagy vallásos közösségeknél lehet tapasztalni. Itt az egész közösséget manipulálják és tartják kontroll alatt. Egyénileg bárhol megtapasztalható a lelki bántalmazás. Ehhez sajnos sokszor elég egy éretlen vagy lelkileg sérült vezető, aki akár lehet egyébként jó szándékú is. Ugyanakkor ha valaki kritikát gyakorol felettem, szembesít hibáimmal, vagy azért provokál, hogy előhívja a megoldást, akkor ez – bármennyire is rosszul esik nekem – nem minősül lelki bántalmazásnak. Ha egy lelki vezető viszont csak ezekkel az eszközökkel tud élni a hívei körében, az már elgondolkodtató. A lelki bántalmazásnak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy általában folyamatos, és mivel manipulatív elemeket is magába foglal, ezért nehéz segítség nélkül kikerülni belőle.”

A segítők felelőssége

Óriási tehát a lelki vezetők felelőssége már csak azért is, mert az emberek gyakran súlyos kríziseket megélve fordulnak hozzájuk tanácsért, az ilyen kiélezett helyzetekben pedig minden mondatnak súlya van. Egy becsukódó ajtónak, egy „jöjjön vissza később”-nek is. A szakértő szerint ugyanakkor a lelki vagy lelkipásztori bántalmazást elkövető személy sem „velejéig romlott ember. Inkább egy sérült személy, akinek magának is komoly segítségre van szüksége. Ezzel nem felmenteni akarok senkit sem a felelősség alól, hanem inkább hangsúlyozni szeretném: óriási jelentősége van annak, hogy akik emberekkel foglalkoznak, tisztában legyenek önmagukkal, beleértve saját sebzettségüket is, legyenek tisztában a lelkigondozói alapelvekkel és képesek legyenek felmérni, hogyha az adott eset meghaladja a kompetenciájukat. Utóbbi esetben úgy segíthetnek a legtöbbet, hogyha a megfelelő szakemberhez irányítják az illetőt, miközben biztosítják támogatásukról és segítő szándékukról. Ami pedig a legfontosabb: hogy a segítségre szoruló segítséget kapjon problémája megoldására vagy elhordozására.”

Hogyha pedig olyan információk birtokába kerülünk, melyből kiderül, hogy az illető ilyen típusú lelki bántalmazást élt át, semmiképpen nem szabad bagatellizálni az esetét. „Komolyan kell venni, és biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az elszenvedőnek lehetősége legyen kibeszélni a vele történteket. Először talán egy jóérzésű embertárssal, majd ha szükség van rá, egy lelkigondozó szakemberrel, hogy ne maradjon egyedül az, akinek nem szabad egyedül maradnia” – tanácsolja Joób Máté.

Eredeti cikk: http://kotoszo.blog.hu/2016/02/22/vallasserultek_akiket_megsebzett_az_egyhaz