2014. jún 17.

A lelkiismeret birtoklása a szervezeti szabályok alkalmazásán keresztül

írta: nicku
A lelkiismeret birtoklása a szervezeti szabályok alkalmazásán keresztül

"A vallás piaci szabály alkalmazása ott valósul meg, amikor egy vallásszervezet azt tudja mondani: "Mi különbözőek vagyunk, mint mások". Így az emberek elméjében a Mi és az Ők csoport megvalósulása alakul ki, ami alapja az ítélkezésnek és szabály alkalmazásnak. A vallás piaci szabály ott is kirajzolódik, hogy a követőiknek a "nálunk megmenekültök" alapgondolatot hirdetik. Érdekes, de a legtöbb esetben minden vallás ezt a gondolatot tolja a legelső helyre a propagandájában, de vannak természetesen tiszteletre méltó vallásos megmozdulások is, akik a krisztusi váltságra mint olyanra természetesen és tisztelettudóan hívják fel a figyelmet, és vannak akik ezt agresszívabban, tolakodóbban teszik meg. A mozgalmak legtöbbje nem állítja azt, hogy Ők az egyedüliek, hiszen egyértelmű volt számukra, hogy a vallási területen sok hozzájuk hasonló vallási szervezkedés is hirdette Jézus isteni igazságát a történelemben. Ezeknél nem lehet felfedezni agresszivitást más vallásokkal szemben. Érdeklődésük arra korlátozódik, hogy tagjaik megfelelőbb állampolgárok legyenek Isten dicsőségére a krisztusi alapelvek alkalmazása által. Hogy tanításaikban milyen pontokon láthatunk nem Bibliai elemeket ez fontos, de önmagukban a tevékenységük célja a Krisztus jó hírének hirdetése. A tanításaik alaptalanságát illetően elgondolkodhatunk azon, hogy vajon hogyan hihetnek tagjaik egyáltalán Istenben? Figyelemre méltó, hogy az emberek egyéni életében sokszor feltűnik a krisztusi "szeresd felebarátodat" szabály alkalmazása függetlenül attól, hogy vallási szervezeteik mit mondanak nekik vasárnap a pokolról, vagy a háromságról. (Galata 5:14) Ez igazán azt mutatja, hogy a vallási szervezetekre egyáltalán nincsen szükség mint intézményekre. Az egyén önmagától is alkalmazhat isteni alapelveket az életében és az egyén az, akinek a felebarátjának a figyelmét a Bibliára kell terelnie. (Cselekedetek 1:8) Éppen ezért látható, hogy a vallásos szervezkedés, mint olyan, egyáltalán nem szolgálja az isteni szándékot. A vallási szervezetek sok esetben az egyén, mint személy birtoklása alapján léteznek. Egyértelműen más a jelentése a szervezetnek és gyülekezetnek. Míg a szervezet egy mechanikus intézmény működési struktúra szabályokkal, addig a gyülekezet egy szeretetteljes találkozó, ahol nem szükségszerűen történik állandó és ugyanakkor sehova nem vezető bibliatanulmányozás.
(...)
Láthatjuk hogy vannak szerényebb és vadabb, radikálisabb vallási megmozdulások, amelyek agresszívabb és radikálisabb propagandáikkal toboroznak, gyűjtenek tagokat maguknak. Az alaphangsúly a propagandában természetesen az, hogy azok menekülnek meg a Krisztus visszajövetelekor, akik "ahhoz" a szervezethez csatlakoznak. Alapvetően tehát a képlet így valósul meg a "product" eladásánál. Az így felmutatott naiv jóindulat az alapja annak a hierarchikus rendszernek, amiben ma milliók tevékenykednek azt híve, hogy Istennek tesznek szent szolgálatot. Hitük szerint ha 3 összejövetelt látogatnak hetente és elterjesztenek bizonyos folyóiratot, valamint járnak az emberekhez házanként, ez a cselekménysor, alkalmassá teszi őket az Isten ítéletnapján. Ezzel Őket a tanítás a "juhok" bibliai státuszával jellemzi. A vallási szervezet ezen a propagandán keresztül irányítja őket annak érdekében, hogy még több tagot tudjon számlálni.
A cselekménysor által kialakított intézményi dogma tehát beszorul az Isten és ember közé. Azzal, hogy a cselekmény által keltett lelkiismereti állapot az isten előtti helyeselt formát kölcsönzi a tudatnak, a személy pszichológiája megnyugszik és sütkérezik az így mesterségesen teremtett pszichikai állapotban, amit szervezeti nyelven "helyeselt állapotnak hívnak."
Az agy ilyen módon történő birtoklása tehát a tudomány szerint a "mind manipulation" azaz "elme befolyásolása" a személy birtoklására. Az így irányított személy mint "robot", nem saját lelkiismereti elemeket alkalmaz döntések meghozatalakor bibliai ismeret felhasználással, hanem a szervezet íróinak gondolatait hajtja végre. Úgy szolgálják Istent ahogyan azt a szervezet írói szerkesztik meg nekik."

Részlet Balogh Csaba Egy keményebb beszéd című írásából

http://www.bibliaexaminer.org.uk/talk.html
Szólj hozzá

lelkiismeret szervezet