Áprilisban töltötte be a blog az első születésnapját. Megmondom őszintén, nem is gondoltam, hogy megéri. Igaz, először nem is blognak indult csak egy naplószerűségnek, ahol saját részre egy helyre rakom azokat az oldalakat, amelyek segítenek jobban rálátnom a szekták működésére. Csak később jött az ötlet, ha nekem segítenek ezek az információk, akkor biztosan másnak is. Azóta tapasztalhattam mennyire igazam volt ebben. Napi szinten sokan látogatják a blogot, és nem csak Tanúk. A szekta, az agymosás, a manipuláció, szellemi erőszak szavakra sokan rákeresnek, onnan pedig az oldalra jönnek. Meglátásom szerint elég széleskörű maga a probléma, amivel foglalkozni kellene, de sajnos én se vagyok rá képesített. Az, hogy magam is szektatag voltam 20 évig, még nem képesít semmire, de jobban rálátok dolgokra, amikre fel tudom hívni mások figyelmét.

A segítségnyújtás nálam ott kezdődik, hogy segítek rávilágítani a szekták befolyásolási módszereire. Nem szoktam teológiai kérdésekbe belemenni, senkire nem akarom ráerőltetni azt, amiben hiszek. Meglátásaim szerint a szektából kijövő embereknek legtöbbször saját magukat kell először is megismerniük, hiszen nem tudják az életet élni, állandóan azt várják el, hogy valaki segítsen nekik, kezüket fogva vezesse őket és mutassa meg, mikor, mit kellene tenniük, miben kellene hinniük. Ezt mindenkinek saját magának kell keresnie, nem jó, ha cseberből vederbe esünk.

A kezdeti nehéz időszakban megpróbálok segítséget nyújtani, ha kérik, de a többi már nem az én asztalom, itt a munkám véget ér. Ha nem léteznének ilyen jellegű írások, akkor nem is tudnának hova fordulni ezek az életükben megrekedt emberek. Nem állítom, hogy minden igényt kielégít ez az oldal, viszont ad egy pluszt, hogy könnyebben meg tudjanak birkózni a nehézségekkel, kusza gondolataikkal. A bloggal kapcsolatban eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, és nem csak Tanúktól, aminek különösen örülök.

Még egy fontos dolog történt egy évvel ezelőtt: januárban múlt egy éve, hogy megírtam a kijelentkezésemet Jehova Tanúi közül. Amikorra már erre a döntésre jutottam, határozott voltam ezt illetően. Senki és semmi nem tarthatott vissza, tudtam, hogy nem akarok tovább közéjük tartozni. Döntésemet azóta se bántam meg. Attól a pillanattól kezdve, amikor megírtam a papírt, (mindössze egy kis cetli volt a nevemmel és magával a kijelentéssel) igazi megkönnyebbülést éreztem. A későbbi időszak pedig arra döbbentett rá, mekkora terhet is cipeltem feleslegesen. Addig, míg az ember benne van ebben a mókuskerékben, nem is tudja felfogni milyen is ez az érzés: az igazi szabadság érzése, amit csak elhitetnek a tagokkal, hogy meg van nekik.

A bent levőket állandóan azzal ijesztgetik, hogyan fog majd tönkremenni az életük, ha a “kinti” életet választják. Elmondhatom, hogy az életem egyáltalán nem lett rosszabb, sőt, határozottan kijelenthetem, hogy sokkal jobb lett. Annak ellenére, hogy vannak bent rokonaim, meghoztam azt a döntést, hogy nem akarok tovább Tanú maradni. Amikor alkalom adódott, beszéltem nekik a kételyeimről, de ők szinte semmit se értettek belőle, vagy csak jól összezavartam őket, ezért elhatároztam, nem fogom őket ébresztgetni. Most, hogy nem vagyok Tanú, a viselkedésemből és beszédemből is szeretném ha látnák, nem úgy van az, ahogyan a szervezet állít dolgokat az ún. hitehagyottakról. Hiszek Istenben, nem tagadtam meg, kereszténynek vallom magam, de nem tartozom semelyik egyházhoz sem.

Remélem továbbra is sokaknak tudok majd segíteni szektákkal kapcsolatos írásaimmal. Ezután is várom véleményeiteket, hozzászólásaitokat a bloggal kapcsolatosan. 

nicku