Ez a posztom arról fog szólni, hova fordulhat egy vallás károsult ember lelki segítségért. Elsősorban olyan alapítványra, fórumra vagy akár szakemberre gondolok, ahol lelkileg tudnak egy szekta károsultnak segíteni, nem pedig olyanra amelyik elvinné az ügyét akár bírósági pereskedésig is. Olyanra, amelyik tanácsot tudna adni a károsultnak mit tegyen, ha valaki ki szeretne jönni az adott vallásból, de ezzel akár munkahelyét, házát esetleg családját is elveszíthetné. Vagy egyszerűen válaszokat szeretne kapni arra, hogyan kezelje újonnan fennálló helyzetét.

Mit foglal magában a lelki abúzus?

Spirituális, szellemi vagy lelki abúzusnak azt nevezik, amikor vallási autoritással, tekintéllyel rendelkező emberek visszaélnek a hatalmukkal és manipuláló, kontrolláló taktikákkal aláássák az egyéniséget. Az egyén hitét kihasználva bátorítják a vallásfüggőséget, és a közösség veszi át Isten szerepét az egyén életében, feltétlen engedelmességet kérve tőle. Nem egy új jelenség ez, mindig jelen volt a történelem során, de a mai kor emberének az új vallási mozgalmak, kisegyházak és gyülekezetek terjedésével válik egyre ismertebbé a fogalom. A visszaélés attól válik abúzussá, hogy folyamatosan történik, és megváltoztathatatlan rendszer védi. Egy keresztény felekezet, gyülekezet, szervezet, csoport, alapítvány, stb. tűzhet ki célul biblikus és korrekt célokat, vallhat alapvető keresztény igazságokat, évszázados hittételeket, és közben a gyakorlatban lelkileg rombolja a tagokat. Nem a megnevezését vagy a hitvallását szokták megvizsgálni, hanem a működését. Szellemi erőszak természetesen nem keresztény (Krisnások, szientológusok stb.) vagy ún. álkeresztény (Jehova Tanúi, Mormonok, Moonisták stb.) csoportokban ugyanúgy előfordulhat. Ez az írás nekik is szól.

A visszaéléseknek sok formája létezik. Lehet olyan publikus és hangos is, mint egy lelkészi titoktartás nyilvánvaló megszegése a pulpitusról, személyek nyilvános szidása és kiátkozása. De lehet csendes is, mint amikor csak két-három gyülekezeti tag közt megy végbe. Lehet annyira extrém, mint a rendkívül veszélyes szektáknál, amikor a szektavezér nemi erőszakot hajt végre a híveken, csoportos szexuális tevékenységekbe vagy tömeges öngyilkosságokba fajulnak az összejövetelek, de lehet annyira rafinált és felszín alatti dolog, mint hogy nagy nyomást érezzenek a tagok azt illetően, hogy hogyan öltözzenek, vagy, hogy újra és újra pénzt adjanak, esetleg sokkal többet annál, mint amennyit valójában szándékoztak.

A destruktív szektákkal – és a totalitárius csoportokkal – összefüggésben a szakirodalom hangsúlyozza, hogy ezek a csoportok kiszakítják tagjaikat eredeti családi, iskolai és munkahelyi kapcsolataikból, elvágják a tagok visszaútját, megváltoztatják tagjaik addigi életcélját, a tagokat egy vezér, illetve „megváltó” függőségébe vonják, és magukat vallásnak, illetve egyháznak kiáltják ki. A szektákra és a csoportokra jellemző a kierőszakolt lojalitás, a véleményeltérés és a döntési szabadság lehetőségének totális megszüntetése, a külvilág leértékelése és bűnösnek kikiáltása, sokszor pedig az Istennel érzett valamiféle kozmikus egység hangoztatása. Jellemző még az interperszonális (személyek közötti) és ismeretelméleti problémákra adott előre elkészített megoldások kizárólagossága, továbbá az, hogy az egyén életének minden mozzanatát (munka, tanulás, pihenés, házasság, gyermeknevelés) totálisan a szekta foglalja magába, vagy vonja ellenőrzése alá (Beckford, 1985, Deikman, 1990).

Fontos megjegyezni, hogy az abuzív közösségek is felmutathatnak jó dolgokat. A modern korszellem által közvetített és manipulált értékvesztés közepette, érték- és erkölcsmegőrző szerepük vitatható, de nem haszontalan. Mind a társadalom, mind az egyén számára hasznos befolyást és tevékenységeket is folytatnak. A jó tevékenységek és jó hatások azonban nem mentesítik őket, nem szentesítik a súlyos visszaéléseket, ahogyan a jószándék sem. Egy abuzív családban is történnek jó dolgok, de ez nem semlegesíti a verést vagy az erőszakot, és egy jószándékú apa is tud olyan sokat ártani a gyerekének, mint egy szadista gyilkos.

Hova fordulhatsz segítségért?

Magyarországon szekta károsultakat védő szervezet nem létezik. Létezett nem olyan rég egy alapítvány ahova írhatott az ember, de mára már megszűnt.  http://www.claritas.co.hu/index.html

Felmerül a kérdés, vajon a pszichológusok, pszichiáterek mennyire tudnak segíteni egy vallásában csalódott embernek? Amerikában egyre több pszichológus választja szakterületének a lelki manipulációt, tanácsokkal látva el a szekták áldozatait, valamint az áldozatok hozzátartozóit, de Magyarországon ilyen szakember tudomásom szerint nincs. Azok a pszichológusok, akiknek pedig nem szakterületük a lelki manipuláció nem tudják megfelelően kezelni az ilyen személyeket, mivel ők nem úgy gondolkodnak, mint az átlag ember. Teljesen másként tekintenek a világra, “feketének” és “fehérnek” látják, “jókra” és “rosszakra”, “mi”-re és “ők”-re bontják fel elméjükben azt. A szektán kívüli élettől is félnek, ezekkel a félelmekkel pedig egy nem a szekták áldozataira szakosodott pszichológus nem tud mit kezdeni. Magyarországon vannak olyanok, akik keresztény pszichológiával foglalkoznak, viszont a szekták hatásait ők sem tudják megfelelően kezelni. A pszichiáterek hasonló munkát végeznek, mint a pszichológusok, de ők gyógyszereket is felírhatnak. Maguk az antidepresszánsok egy lelkileg manipulált embert még gyógyszerfüggővé is tehetnek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem érdemes hozzájuk fordulni, de jó ha az ember mielőtt felkeresi őket, ezekkel a dolgokkal tisztában van. Fontos tisztán látni a pszichiáter és pszichológus közötti különbséget, illetve azokat a sérüléseket, melyeknek a károsultak vallási tanok, vagy a szekták révén váltak áldozataivá, és amelyek elsősorban spirituális jellegűek. Vannak esetek, mikor fizikai abúzus is történt, de annak is van egy spirituális vonzata, mivel az áldozat nem értheti, hogy egy számára addig tisztelt ember, hogyan élhetett vissza a helyzetével. Létezik ezzel a témával kapcsolatban egy könyv Stanislav/Christina Grof: Spirituális válság, krízisek a belső átalakulás útján, ami kifejezetten ezekkel a vallási “sérülésekkel” foglalkozik. Ebből a szempontból egyrészt kevesen közelítik meg a dolgot, hiszen legtöbbször negatív, destruktív hatásokat feltételeznek a szektáknál, így ha valaki úgy tekint magára, vagy sajnálják, akkor csakis lefele tud menni (vagy legjobb esetben “túlélni”, de nem merít hasznot). Léteznek a pszichológiának olyan ágai (humánpszichológia, transzperszonális pszichológia), amelyek az embert alapvetően szellemi lénynek tekintik, és a kríziseket, mint az egyéni fejlődés lehetőségeit tartják számon. Ez még sok szempontból aránylag új dolog, de Magyarországon is vannak már képviselői (pl. Orosz Katalin). A vallási sérülés elsősorban lelki probléma. Ha valaki be akarja ezt kategorizálni, és ledegradálni egy csupán orvosi kérdéssé, akkor nem célozta meg a lényeget. A lelket nem lehet gyógyszerekkel meggyógyítani, ahhoz más módszerek is kellenek. Ezek azonban a szektatagoknak inkább “ezoterikusan” hatnak, melyet azért utasítanak el, mert a  fejükben levő keret nem engedi be az újabb meglátásokat, így sajnos nem marad más számukra, mint a gyógyszerfüggőség, ami a mainstream pszichiátria területe. De ez nyilván nem oldja meg a gondjukat. Egy vallási élményt - akár pozitív, akár negatív - nem lehet kiragadni összefüggéseiből, és pusztán emberi problémaként kezelni - bár kétségtelenül az is. Emberi probléma alatt azt értem, hogy ha valakinek pl. szétmegy a családja a vallási előírások miatt, akkor annak legtöbbször más okai is vannak. Kérdés, az érintett illető mennyire akar beletekinteni ezekbe az okokba (pl. a családon belüli tisztelet hiánya, fogalmak tisztázása, erőszak alkalmazása stb…)?

Ha valaki szeretné a sérelmeit leírni egy fórumon, az megteheti a Fehér Margaréta honlapján: http://fmaroon.uw.hu/ Ennek a honlapnak az a célja, hogy egy fórumot biztosítson azoknak a panaszosoknak, akik úgy érzik, egy vallási csoport tanításaival és/vagy annak gyakorlatával kapcsolatosan szenvedtek sérelmeket egészségükben, emberi kapcsolataikban vagy egzisztenciálisan. Nem az egyes vallások tanításaival és az értelmezésbeli különbségek magyarázatával foglalkoznak, hanem az egyes egyének vagy családok megéléseivel, melyeket átéltek egy vallásos szervezet tagjaiként. Ezek a megélések szubjektívek és összetettek, ezért elsősorban egyénileg szeretnék kivizsgálni a felmerült panaszokat. Tanácsokat is adnak, pl.: 1. mi van akkor, ha valaki nem akarja fizikailag elhagyni a szektát feltétlenül, mivel családja és baráti társasága odaköti 2. léteznek olyan módszerek, melyekkel mentálisan védeni tudja magát, illetve még hasznot is tud meríteni az ottlétből, ha megtalálja  a megfelelő nézőpontot 3. melyik ponton javasolt valakinek szakorvosi segítséget kérni, ha elhagyja a szektát 4. milyen dolgokra érdemes odafigyelnie (ne számítson csodára, a fájdalmat nem feltétlenül kerülheti ki). stb.

Lényeg az, hogy ez a segítségnyújtás komplexebb formája, melyben felértékelődik a segített személy saját élete alakulásában betöltött szerepe, és használnia kell az olyan képességeit, melyek a szektában elsorvadtak. Ez kellemetlen és sértő lehet eleinte, ezért szükséges a pozitív nézőpont és a nyitottság. A helyzet az, hogy ez a jövő útja, míg az önismeret és önmenedzselés fontossága felértékelődik. És ez az, amiben a szektában lévők nagyobb hátrányban vannak másoknál, vagyis ezen a területen kell a jelenleginél sokkal többet tenniük, és abból lesznek számukra gyümölcsök. Ezért nem kerülhető ki a fájdalom, de ez a fájdalom nem önkínzás, nem önmarcangolás, amit a szektában tanultak, hanem konstruktív fejlődés.

Tehát jelenleg ez az egyetlen ilyen jellegű felület, ahova kérdéseivel, panaszaival fordulhat egy szekta károsult egyén.

Határozottan leszögezhetjük, hogy egy Magyarországon vagy legalábbis a magyar nyelvterületen élő (gondolok itt Kárpátaljára, Erdélyre, Vajdaságra, Horvátországra) vallásában csalódott ember, sajnos egyenlőre önmaga orvosolhatja saját lelki függőségét. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy egyedül kell szembenéznie a traumával, de az öngyógyítás és a kezelésekhez való személyes hozzáállás szerepe felértékelődik ebben a témában.

Könyvajánló

Magyar nyelven kevés olyan könyv jelent meg, ami valláskárosultaknak íródott, pontosabban egy ilyen könyvet ismerek, mégpedig Jeff VanVonderen Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell… című könyvét. Ez a könyv segít megszabadulni a szégyen, a kisebbségi érzés, a megfélemlítettség, valamint a teljesíthetetlen elvárások alól. Ez az egyik legjobb könyv a lelkigondozás területén. Olyan hívőknek íródott, akik mélyen berögződött elvárások és szabályok szerint élnek és azok elszívják minden lelki erejüket.

Ajánlom még Elke Endras - Siegfried Kratzer Megbetegítő hit című könyvét, amely szintén nem szektatagoknak íródott, hanem olyan keresztény embereknek, akik “belebetegedtek” a hitükbe, viszont értékes gondolatokat tartalmaz, amelyekből hasznot meríthetnek.

A szektában élő embereknek nincs saját egyéniségük, éppen ezért érdemes olyan könyveket keresni, amelyek segítenek jobban rálátni saját magukra. Ilyen pl. Dr. Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz című könyve. (Ez a könyv se valláskárosult embereknek íródott, de bátran ajánlom, mivel a pszichológia oldaláról közelíti meg a dolgokat, semmilyen vallási vagy ezoterikus gondolatot nem tartalmaz, mégis segít megismerni saját magunkat. Személy szerint nekem a könyv egy kicsit “száraz” volt, de ezt leszámítva sok hasznot merítettem belőle.) Az ilyen és hasonló témájú könyveket megtalálhatjuk az interneten, jó ha magunk keresgélünk utánuk, attól függően milyen és melyik téma érdekel bennünket. Itt fontos azt is megjegyezni, hogy nem úgy kell olvasni ezeket a könyveket, hogy minden szóval egyet kellene érteniük az olvasóknak a bennük leírtakkal. Ha az ember olvas egy könyvet, akkor abból bizonyos részletek jobban megfogják, mint mások. Figyeljünk oda a személyes érzéseinkre. Ha valami nem tetszik, akkor csak azért ne dobjuk ki az egész gondolatsort. Vagy ha valami nagyon nem fekszik, akkor lehet valami mást kell találni. Lényeg a kereső “üzemmód”, mert aki keres, az talál. Aki zörget, annak megnyittatik. - (Máté 7:7) Vagyis használják fel a már meglévő tudásukat Istenről, és hagyják, hogy az vezesse őket. Emeljék azt egy magasabb szintre, minthogy a lesüllyedésükre használnák, mert “elvesztették a hitüket”. Aki annyira el van keseredve, hogy nem képes keresni sem, csak panaszkodik és negatív szellemet áraszt, annak létfontosságú, hogy azonnali kezelést kérjen, mégpedig sürgősen.

Ha úgy döntenél, hogy mégis elhagynád őket

“Miroslav Lojda pszichológus, a [Szlovák] Állam és Egyház viszonya munkatársa a szekták elhagyására három lehetőset sorol fel:

1. A legegyszerűbb, ha az ember önként otthagyja őket. Ez akkor megy könnyen, ha még nem kötelezte el magát teljesen nekik. Később azonban már nagyon nehéz.

2. A legrosszabb, ami az áldozattal történhet: ha kizárják. Egy szektatag hasonló tüneteket mutat, mint a drogfüggő. Szektatagnak lenni ugyanolyan függőséget jelent, csak éppen a szektatagság más jellegű: pszichikai, lelki függőség. Ha az áldozattól megvonják a „drogot“, vagyis ha eltiltják a társaságtól, esetleg kitagadják, idegileg összeomlik. Hiszi ugyanis, hogy a szektán kívül nincs igazság, a „kinti“ világ rossz — és íme, egyik napról a másikra elveszít mindent, amiben hitt és még mindig hisz. Sajnos, voltak olyan esetek, hogy a szekta kizárt egy tagot — aki ezáltal annyira kilátástalan helyzetbe került, hogy az öngyilkosságba menekült. Addigra ugyanis minden régi kapcsolatát felszámolta, egyedül maradt.

3. Létezik egy harmadik út, amit kilépési tanácsadásnak nevezünk. A módszert a nyolcvanas években kezdték alkalmazni az USA-ban. Nálunk még csak gyerekcipőben jár. Lényege, hogy a családtagok meghívnak egy szakembert haza, aki megpróbálja meggyőzni az áldozatot. Ha magát a család barátjának adja ki, akkor rejtett kilépési tanácsadásról beszélünk. Ha a szakember úgy látja, hogy felfedheti magát, akkor nyílt tanácsadásról. Érvényes, hogy a függő embernek — legyen az drogfüggő vagy szektafüggő — nyújtani kell valami pótszert. Itt hivatkozhatunk a munkájára, a családjára, a tanácsadó igyekszik feléleszteni az áldozatban a múltat, régi kötődéseket, érzelmeket. Bonyolult, hosszadalmas és nehéz munka ez.“ - részlet Bernát Emese interjújából.

A magam részéről még annyit fűznék ehhez, hogy mielőtt valaki úgy döntene, hogy elhagyja a szektát, alaposan tájékozódjon. Könnyű azt mondani, hogy a “legegyszerűbb, ha otthagyjuk őket”, a valóságban ez bizony mégsem olyan egyszerű. Ha valaki nem tudja, hogy ő maga mitől boldogtalan, miért (mitől) érzi magát rosszul egy helyzetben, akkor ha el is hagyja a csoportot, a problémáját vinni fogja magával. Elismerem, hogy egyes esetekben ez az út is járható, de akkor tudni kell, hogy egy másik helyzetben fogja találni magát, ugyanazzal vagy hasonló problémával. Pedig hiába megy ki, mert a probléma gyökere őbenne van, és nem a külső körülményben. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ha magamban megtaláltam az okát annak, hogy miért vagyok benne egy számomra kedvezőtlen szituációban, akkor a dolog “magától” megoldódott, és csakúgy megnyílt a kiszabadulás lehetősége. Ez a folyamat azonban aktív önismeretet feltételez. Itt az önismeret nem egyenlő azzal, hogy én ilyen vagy olyan vagyok, az inkább egy önvád, ami megint csak nem segít…

Ahogy már fentebb írtam, a szektában való sérülés egy spirituális krízis, vagyis a szektába tömörülők egy szellemi ösvényre léptek. Minden ilyen ösvényen vannak buktatók, akármelyik irányt válassza is valaki. Ezért fontos magának a problémának a természetét tisztán látni. A szabály az, hogy egy szellemi úton nem lehet visszafordulni. Vagy továbbfejlődik valaki, vagy az addig megszerzett tudás lerombolja őt. Ezért, ha a szektában szerzett tapasztalatok nem integrálhatóak (nem vállalhatóak) egy egyén számára a további életútján, akkor az problémák és betegségek forrása lehet. A szaknyelvben ezt maladaptációnak nevezik, és sajnos a legtöbb segítő csak eddig tudja eljuttatni a kliensét - ami már önmagában “jó” eredmény lehet (nos, legalább nem lesz öngyilkos, csak szépen, depressziósan eléldegél, dolgozik… sajnos a társadalomnak ennyi az érdekeltsége a dologban, nem pedig az, hogy boldog legyél, az egyedül a tiéd és ezt fel kell tudni fogni, különben az ember mindig valami külső forrástól várja a boldogságát, így mindig fog okot találni a panaszra). De véleményem szerint ennél sokkal, de sokkal többet ki lehet hozni ebből a helyzetből. Nehéz, de nem lehetetlen.

Nekem sikerült kisebb sérülésekkel kijönnöm egy szektából, kértem és kaptam is segítséget. De volt olyan, hogy nem kértem, mégis kaptam. Mai napig hálás szívvel gondolok ezekre az emberekre. Ezért javaslom, hogy keressék fel a Fehér Margarétát, kérjenek segítséget szektákkal, illetve szekták leleplezésével foglalkozó honlapok üzemeltetőitől, valamint olvassanak önismereti könyveket.

Ne féljenek keresni, kutatni, hiszen: “Minden egyénnek joga van a szabad gondolkodáshoz, a szabad vallásgyakorláshoz, a lelkiismereti szabadsághoz…”; “Minden egyénnek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz és a szólásszabadsághoz, ami azt is jelenti, joga van hozzá, hogy ne üldözzék a véleménye miatt, és azért sem, ha határokra tekintet nélkül, bármiféle eszközzel keresi, kapja és terjeszti az információkat és a gondolatokat.” - Részlet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja az ENSZ álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról.) 18. és 19. szakaszából.

(Köszönöm karalábénak a cikk létrejöttéhez nyújtott segítséget.) 

Forrás: http://keresztenylelkiabuzus.blogspot.com/

http://www.claritas.co.hu/dokumentumok/destruktivesfanatikusszektak.pdf