2014. ápr 28.

A szektavezérek hétparancsolata

írta: nicku
A szektavezérek hétparancsolata

"A. R. Pratkanis – E. Aronson: A rábeszélőgép Anthony Pratkanis a vásárlói viselkedés és a meggyőzési taktikák elismert szakértője. Pályáját a Carnegie-Mellon egyetemen kezdte. A Judas Priest zenekar elleni perben tőle kértek szakvéleményt a tudatküszöb alatti meggyőzés lehetőségéről, s erre alapozva nyert a védelem. Gyakran ír szaklapokba, sőt az egyiket (Attitude Structure and Function) szerkeszti is.
Elliot Aronson-t a világ leghíresebb és legsokoldalúbb szociálpszichológusának tartják. Az állami iskolákban végzett előítélet-kutatásaiért Gordon Allport-díjat kapott.

35. A szektavezérek hétparancsolata

1978 november 18-áig nem sok ember hallott Guayanáról, e csöppnyi latin-amerikai országról. Még kevesebben tudtak arról, hogy Jim Jones tiszteletes létrehozta a "hívők modell-közösségét" a guayanai dzsungelben. Ám az említett napon e közösség 914 tagja tömeges öngyilkosságot követett el. Jones ciánnal mérgezett gyümölcskoktélt osztott híveinek, arra szólítva fel őket, hogy igyák meg, mert a CIA hamarosan támadást intéz a közösség ellen, s helyesebb, ha forradalmi halált halnak. A felnőttek először a gyerekeiknek adtak az italból, aztán itták meg.
A szektatagok viselkedése titokzatos és rémisztő. A Sun Myunk Moon tagjai időről-időre tömeges esküvőt tartanak, a házastársakat Moon szektavezér és munkatársai jelölik ki - azelőtt sose találkoztak. Az Isten Gyermekeinek David Berg szektája tagjai mindenüket a gyülekezetnek adják, s a templom mögött százszám sorakoznak a kocsik, motorkerékpárok, kisteherautók: a tagok adományai. Az Armageddon Templom egyik híve leugrott egy fáról és halálra zúzta magát, mert azt hitte: annyira megtisztult, hogy már tud repülni. Más szektatagok kéz a kézben körbeülnek, s elektromos áramot vezetnek önmagukba, hogy lássák, meddig bírják, mert "minden anyag az istentől való".
Sokan úgy vélik a szektatagok "agymosásban" részesültek. Állítólag a kínai kommunisták alkalmazták e rémületesen hangzó beavatkozást az amerikai hadifoglyokon, a koreai háború idején. Azóta az "agymosás" szót a titokzatosság köde lengi be, a rejtélyes, egzotikus és ellenállhatatlan rábeszélő technikák jelzője lett. A tévé- és mozifilmekben az agymosás alanyait úgy ábrázolják, mint akik hipnotikus transzban vannak - ez tökéletesen félrevezető.
A szekták és mozgalmak - bármennyire rejtélyesnek tűnnek - kizárólag a könyvünkben leírt rábeszélő technikákat alkalmazzák, méghozzá szokatlan rendszerességgel és alapossággal. Pusztán azért, mert a végeredmény néha drámai és bizarr, a szekták eszközeit nem érdemes misztifikálni. Ha tehát az olvasó arra készül, hogy szektavezér legyen, hét bombabiztos taktikát ajánlunk föl neki.
1. 'Teremts sajátos társadalmi valóságot.' A szektateremtés első lépése az, hogy elvágjuk a kívülről érkező információk útjait, s megteremtjük a szekta saját társadalom- és világképét. A szekta székhelye legyen eldugott helyen, egy oregoni farmon, egy guayanai őserdőben, egy külvárosi házban. A tagok postáját cenzúrázni kell. A nem tag rokonok ne jöhessenek látogatóba. A "hívők" és a többi ember között szigorú határvonal húzandó, méghozzá lehetőleg fizikailag is, és szellemileg pedig minden kívülállót "sátáninak" kell tekinteni.
A szekta nézőpontjából megteremtett világkép eligazítja a hívőket az élet eseményeinek megítélésében. Jim Jones például azt tanította a híveinek, hogy a nukleáris háború minden pillanatban kitörhet, s az országban tombol a rasszizmus. E borzasztó világban csak úgy élhet az ember, ha minden pillanatban készen áll a halálra. Öngyilkossági gyakorlatokat tartottak. Moon az Isteni Alapelvről prédikált nyájának, eszerint az isteni kegyelem csak bűnbánattal, áldozatokkal és az új messiás ( Moon ) imádatával érhető el. David Berg, akit a hívei Mózesnek neveznek, számozott levelekben írta le a szekta ideológiáját és világképét, kifejtvén például, hogy a tagok a törvény fölött állnak, semmi akadálya tehát, hogy lopjanak és hazudjanak a templom érdekében - a világ amúgy is rothadt; mellesleg a Berggel folytatott nemi élet is üdvözítő.
Ha egy pillanatra elfogadod a szekta hiedelmeit, érezheted, milyen hatalmas kényszerítő erővel rendelkeznek. A szektatag számára értelmetlen világ először akkor tűnik logikusnak, amikor a mozgalom álláspontját magáévá teszi.
Segíti a szekta világképének kialakulását a saját nyelv és zsargon alkalmazása is. A Divine Light Mission tagjai egymást "satsang"-nak és "darshan"-nak nevezik. Moon az elkárhozottakat ( a kívülállókat ) "égi eltévelyedett"-nek hívja. A szcientológia hívői szerint a lélek ( "thetan" ) különböző életek során különböző eltévelyedésekbe ( "engram"-okba ) keveredik. Egy jól szövegezett "szótár" kliséi ( "polgári mentalitás"; Krishna öntudat"; "Isten nevében", stb. ) segítenek a dolgok pozitív és negatív címkézésében, s eltompítják a kritikus gondolkodást. Van még egy ismert szabály, melyet érdemes betartani a világkép kialakításakor: 'ismétlés a tudás anyja', s a kitalálást valósággá változtatja.
2. 'Képezz vakcsoportot.' A vakcsoport technika révén elkülönítheted a szekta tagjait és a kívülállókat, arra emlékeztetve híveidet: "Ha kiválasztott akarsz lenni, tégy úgy, mint egy kiválasztott. Aki nem tartozik közénk, az bűnös és kárhozott." Love Israel, az Armageddon Templomának feje, azt tanítja híveinek, hogy ő a "király", "Isten és a hívek összekötője". Őrá kell hallgatniok: "Ne a te kis szellemedet használd, hanem a nagy közös családi szellemünket. Mi vagyunk a te agyad." Love Israel pontosan érti a vakcsoport-technikát, mely a társadalmi azonosság tudatát teremti meg. Aki a szektához csatlakozik, az kiszakad a régi világból, s elfogadja az új azonosságot. Akár új nevet is választhat: a Philadelphiában székelő MOVE mozgalom valamennyi tagja az Afrika vezetéknevet vette föl; az Armageddon Templomának hívei egyöntetűen Israelnek nevezik magukat. Az Isten Gyermekei bibliai neveket használnak, s az új csatlakozóknak meg kell tanulniuk három sort a Bibliából, így erősítvén összetartozásuk tudatát. A Hare Krishna vallói narancsszínű viselettel és sajátos diétával különülnek el. Moon követőinek nincs saját ruhájuk, hanem mindenki hordja mindenkiét, a szennyeset beadják a közösbe s onnét kapnak tisztát. Az új nevek, a ruha, a szokások, a külső jegyek mind az alapkérdést szolgálják: mit jelent a csoport-tagság? - az "újszülöttség", ahogyan a Divine Light Moon Mission hívja. A kiválasztottság a tagság velejárója, következésképp folytatnod kell az azonosulást új életeddel - vagyis az engedelmeskedést.
A vakcsoport-technikával együtt jár a gyűlöletesek csoportjának kijelölése ( a kívülállókból ). Isten Gyermekei a szüleiket gyűlölik. Az egyik számozott levél szerint nem a szülők az igazi család, hanem 'mi', a szekta. A koreai háborúban az amerikai hadifoglyoknak kínai "agymosóik" azt tanították, hogy a kapitalista rendszer korrupt. Moon szerint csak az ő hívei fognak föltámadni. Armageddon Templomában úgy tudják: a világ "elátkozott". A "rosszak" csapatának létrehozásával két cél érhető el: A szektatagokban erősödik a jó érzés ( "Örülök, hogy nem vagyok olyan, mint azok" ), s nő a félelem, nehogy eltávolítsál a csoportból ( " és nem is akarok olyanná válni" ).
Ha a vakcsoport-technikát megfelelően alkalmazzák, könnyű elhitetni a tagokkal, hogy a boldogság egyetlen útja a szektán belül van, s viszonylag egyszerű a külvilágot félelmetes színben föltüntetni.
3. 'Teremts elkötelezettséget a disszonancia csökkentésével.' A szekták a tagok engedelmessége érdekében a növekvő elkötelezettség spirálját hozzák létre. Először kis kéréseket kell teljesíteni, majd egyre nagyobbakat. Ezen a lépcsősoron jutottak el Jim Jones hívei a tömeges öngyilkosságig. Jim Jones hatásos szónok és prédikátor. Első lépésként könnyen rávette híveit az adakozásra. Később nagyobb áldozatokat kért a templom javára. Arra is fölszólította híveit, hogy lojalitásukat újra és újra bizonyítsák, írjanak alá például üres "bűnbevalló blankettákat", és ismerjék be homoszexualitással vagy szexuális aberrációkkal kapcsolatos gondolataikat. "Ha tényleg a templom hívei vagytok, mindenre legyetek hajlandóak annak kedvéért." Jones eladatta velük a házaikat, s a pénzt föl kellett ajánlaniuk a templom számára. Nemsokkal ezután a szektatagok egy része fölégetett minden hidat, s hátrahagyva barátaikat és rokonaikat, új életet kezdtek Guayanában. Nemcsak keményen dolgoztak ott, hanem az ellenvélemény lehetőségét is föladták, hiszen csupa hívő körében éltek. A következő fokozat: Jones erőszakoskodott több férjes asszonnyal, akik kelletlenül, de engedelmeskedtek, és a szektavezér elvállalta gyermekeik atyaságát. Végül - utolsó előtti lépcsőként - színlelt öngyilkosságokra kényszerítette a híveit. Egyik lépés sem volt nagy ugrás.
Mint láttuk, a kezdeti elkötelezettség folytán kellemetlen érzés volna a későbbi - komolyabb - kérés visszautasítása. Az első lépések ésszerűségét igazolandó, az ember egyre többre és többre hajlandó. Önbecsülésünk fönntartása és a disszonancia csökkentése érdekében az ésszerűsítés csapdája komoly rábeszélő erőként lép működésbe. E csapdát másként is fölhasználják a szekták céljaira. A bűntudatod csökkenthető, ha mindenedet fölajánlod a templomnak. Ha a szektavezér akaratod ellenére szexuális szolgáltatásokra kényszerít, megkönnyebbülhetsz a gondolattól: erre az önfeláldozásra a szektának szüksége volt. A kívülállók (például a szülők) iránti kegyetlenség kellemetlen érzése csökkenthető, ha elhiszed, hogy még nagyobb kegyetlenségre volna szükség. Ha mindened a szektának adod, fontos, hogy áldozatod nemességét átéld - különben ostobaságnak érzed, amit tettél. Ne feledjük: akik ilyesmit cselekszenek, mindig magyarázattal tartoznak a külvilágnak, ezért olyan fontos számukra az önigazolás. Mindez az ésszerűsítést magasabb sebességfokozatba kapcsolja.
4. 'A vezető hitelességének és vonzóságának megteremtése.' A legtöbb szekta kialakítja a maga mítoszait, elsősorban a szektavezérről szóló históriákat, melyek szájról-szájra járnak. Moon születését (melyre az észak-koreai Pyung-bukban került sor) például a szektabéli krónikások Jézuséhoz hasonlítják - mindketten éjjel jöttek a világra, kicsi és ismeretlen falvakban, s egy-egy új korszak kezdődött. Amikor Moon 16 éves lett, megjelent neki Jézus, és azt mondta: "Te leszel az emberiség megmentője, mint Krisztus második megtestesítője." A Divine Light szekta úgy tartja, a vezér, Maharaj Ji, már gyerekkorában is szellemi vezető és tanító volt, így lett egy indiai szent család feje. "Kicsoda a Guru Maharaj Ji?" - kérdezi a szekta "katekizmusa", s meg is felel rá: "Az Isten." Az Isten Gyermekeinek vezére, David Berg már az anyaméhben Mózesnek, Jeremiásnak, Dánielnek és 'Dávidnak' készült, s az ő ereje "oly végtelen, hogy elég kimondanod a nevét, a sátán máris fővesztve menekül. Nincs oly erő a Földön, mely dacolhatna ővele." Tehet az épeszű ember mást, mint hogy engedelmeskedjék neki? Éppen erre szolgálnak a mítoszok.
5. 'Küldd híveidet hittéríteni.' A kívülállók térítésével új tagokat szervezhetünk be. De talán ennél is fontosabb, hogy mások rábeszélése során a tagok meggyőződése (ön-rábeszélése) tovább erősödik, hiszen a szektához tartozásuk előnyeit újra meg újra el kell mondaniuk. A hittérítés során a tagok támadásokat és sértéseket is hallhatnak a szektával kapcsolatban. Védelmezvén a saját álláspontjukat, megtanulják, hogyan cáfolják meg a legkülönbözőbb ellenérveket, vagyis beoltják magukat az ellenvélemény-képződés ellen.
6. 'Tereld el a szektatagok "nem kívánatos" gondolatait.' A szekták alapelveinek többségét nehéz komolyan venni - de nem olyan nehéz elfogadni. A szekta tagjai - különösen az újdondász - valószínűleg megkérdőjelezi egyiket-másikat, például azt, hogy érdemes-e napi tizenhat órát dolgoznia, továbbá új sportkocsijáról és minden egyéb értékéről lemondania a szektavezér javára? Ismerjük már a mondást: "Ha nincs mit mondanod, énekeld el!" Hogyan másképp? Legjobban így terelheti el a szektavezér a figyelmet, s akadályozhatja az alapelvek megkérdőjelezését. Az Isten Gyermekei kombinálják a taktikákat. Először is, sosem hagyják magára az újonnan beszervezettet, nehogy elgondolkodjék, a "tréner" mindenüvé követi, még a vécére is, miközben megafonokból állandóan bibliai sorok és a számozott levelek harsognak. Az új tag nem ehet, nem ihat, nem alhat; éhesen, szomjasan, fáradtan nehéz gondolkozni. Ted Patrick, aki nagy sikereket ért el különböző szektatagok "átprogramozásában", kipróbálta és leírta, hogy milyen:
Eleinte majd megőrülsz egy kis csöndért - legalább öt percnyi nyugalomért és magányért. Aztán az érzékeid eltompulnak, hozzászoksz a folyamatos zajhoz. Ahogyan fáradsz, egyre kevésbé fogod föl, hogy mit mondanak. Már nem hallasz önálló szavakat, csak értelmetlen zagyvaságot. Azt hiszem, a "programozás" akkor kezd hatásossá válni, amikor a tudatos elme abbahagyja a működést a fáradtságtól, s a propaganda akadálytalanul hatolhat be a tudatalattidba.
Vannak más lehetőségek is a szektával kapcsolatos ellenérvek elfojtására. Az éneklés és a kántálás szintúgy megakadályozza, hogy azoknak szövegén túl bármi másra gondoljunk. Az olyasfajta meditációk, amilyenekre a Divine Light Mission kéri újdonsült tagjait - órákig próbálják elképzelni a fényt, a zenét, az ízeket, a létezés ősi vibrációit -, lekötik az elmét, s így nem töprenghet földi gondokon. A szüntelen tevékenység (hittérítés, főzés, takarítás) tovább korlátozza a személyes reakciókat és az alapos mérlegelést. Amint az új tag elfogadja a szekta ideológiáját, a feladat az, hogy a jövőben se tegye mérlegre a szektához tartozás előnyeit. Ez elérhető úgy is, ha kijelentjük, hogy a nem kívánatos gondolatok a sátántól származnak. Ha például egy tag kétségbevonja a vezető valamelyik döntését, akkor ő nyilvánvalóan Isten ellen való, vagy egyenest a sátán küldöttje, s megbüntetendő. A Hare Krishna híveinek hideg vízben kell zuhanyozniuk, naponta többször, hogy gondolataik elterelődjenek a szexről. Igy a hívők lényegében önmaguk cenzoraivá lesznek. Ha ez nem elég, gorombább taktikák következnek. Jim Jones arra kötelezett egy nőt, hogy mások szeme láttára közösüljön valakivel, akit utált, büntetésül helytelen gondolataiért. A nézők is érthették az üzenetet: tartsd kordában a gondolataidat, vagy legalább tartsd meg őket magadnak.
7. 'Érd el, hogy a szektatagok egy fantomra összpontosítsanak.' A sikeres szektavezér mindig bedobja az ígéret földje képzetét, s egy jobb világot ígér a híveknek. Moon szektájának tagjai a "második megváltót" imádják, következésképp biztosított, hogy ha eljön az ideje, feltámadhatnak. Jim Jones San Francisco egyik szegény negyedének lakói számára a guayanai Jonestownt ajánlotta lakóhelyül, mert ott ugyan keményen kell dolgozniuk, de "kényelmesen élhetnek, lesz házuk, iskolájuk, úszhatnak, halászhatnak." Már a tizenkilencedik századi Oneida kommuna is azért küszködött, hogy fölépítse a mennyeket itt a földön. A Divine Light Mission hívői mindent elkövetnek, hogy meglássák a fényt meditációjuk során, s "újszülöttek" lehessenek - mindehhez csupán Maharaj Ji iránti odaadásra van szükség. A Hare Krishnások azt hiszik, éneklésük és kántálásuk megállíthatja az emberiség hanyatlását. L. Ron Hubbard szcientológiai szektájának tagjai a "tisztaság" állapotának eléréséért küzdenek, s ezért hajlandóak szcientológiai tanfolyamokat végezni, komoly tandíjért, s a legájtatosabbak akár havi 15000 dollárt is fizetnek.
Ha egy fantomra irányítjuk a csoport vigyázó szemét, könnyen biztosíthatjuk az elkötelezett munkavégzést a csoport érdekében, a hívők nem merik abbahagyni a szorgoskodást nehogy ők - vagy az emberiség tagjai - elveszítsék a fantom ígért díjat. Moon hívei átlagosan heti 67 órát dolgoznak a szektáért. Valószínűleg az új tagokat ez letöri, de a fantom biztosítja a reményt, erős motívumként, s értelmet ad a vállalt missziónak.

E taktikák bemutatásával nem az volt a célunk, hogy további szekták létrehozásához nyújtsunk segédkezet, hanem az, hogy az "agymosás" körüli hókusz-pókuszokat eloszlatva, valamelyest csökkentsük annak veszélyét. De van még egy tanulság. A szektavezérek ugyanazokat a módszereket használják, mint a hivatásos propagandisták, legföljebb rámenősebben és következetesebben. Ha a szekta helyébe képzeljük a családot, a templomot, az országot és a munkahelyet, rájöhetünk, hogy majd mindenütt többé-kevésbé szektavezérként viselkedik valaki."

Te mit gondolsz, vajon Jehova Tanúi Vezető Testületére és tagjaira mennyire illenek rá az itt leírtak?

Forrás:

 http://www.szabadgondolkodas.hu/szciento/rabgep.htm
Szólj hozzá

szekta lelki abúzus